INTERJÚ Pásztor Anna énekesnővel
Szövegíró, koreográfus, színésznő, az Anna and the Barbies együttes énekesnője. A színpadról megismert, extrém kinézetű díva, forgószélként söpört végig a Dancing With The Stars parkettjén is. Energiabombaként robbant be a műsorba, és már a kezdetektől sokkolta a zsűrit, mintha egy másik ligában táncolt volna
Mit jelentett neki a Dancing With The Stars? Hogyan született meg az utolsó utáni tánc? Honnan szerzi be a fűtőanyagot? Miről álmodik álomország paplanpartján? És milyen, amikor kívülről befelé haladva kinyílik a világ? Az Álom Magazinban Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontasszonya.
Visszakaptam az álmom
A gimnázium után, minden álmom volt, hogy táncos legyek. Ezért, ahogy kijutottam Amerikába, a kortárs táncművészet fellegvárában - az Alvin Ailey táncművészeti iskolában - kezdtem el táncot tanulni. Persze, mint mindent ezt is egymillió százalékkal csináltam, így rövid idő alatt a tánc igen sok stílusával megismerkedtem, úgy a hiphop-pal, az utcatánccal, a flow-val még a kortárs tánccal is.
De mégse próbálhattam ki mindent. A latin tánc egy teljesen érintetlen terület maradt. Nemcsak, mert megfizethetetlenek voltak az órák vagy, mert más iskolába kellett volna járnom, de mert a táncos karrieremnek is hirtelen vége szakadt. Tönkrementek a térdeim, ezért akkor fel kellett adnom az álmomat.
A Dancing With The Stars egy fantasztikus esély volt, mert nem csak hogy a táncot kaptam általa vissza, hanem egy teljesen új táncstílust – a latin táncot is kipróbálhattam a show-tánc háromszoros világbajnokának Köcse Gyurinak a vezetésével.
Ha törik, ha szakad, táncolni kell
A Dancing With The Stars olyan volt, mint egy tornádó. Egy olyan forgószél, ami embertelen tempót diktált. Egyszerűen nem lehettünk annyira betegek, vagy annyira magunk alatt, vagy annyira fáradtak, hogy ne mentünk volna le heti hétszer edzeni. Nem is emlékszem olyanra, amikor jobban, nagyobb elánnal, nagyobb lelkesedéssel csináltam volna valamit. Most már tudom - de akkor még nem tudtam - hogy a harmadik adás közben eltörtem az egyik bordámat. Poklok kínja volt ezzel együtt dolgozni, de hét adáson keresztül én törött bordával táncoltam. Ennyire akartam és ennyire vártam minden újabb táncot.
Annyira szép ívet mentünk én meg egyre csak azt mondogattam, hogy nekem mindegy, hogy hanyadikok leszünk, csak had táncoljam át az összes táncot. És amikor megérkeztünk a döntőbe - ami a jutalomjáték volt - hirtelen kipottyantunk.
Utolsó utáni tánc
A finálé után én egy kicsit bennragadtam a műsorban. Nem akartam elhinni, hogy így lett vége. Gyuri egyszer azt mondta, hogy minden nőnek van egy rumbája és én nagyon kíváncsi voltam, hogy az én rumbán, milyen lehet. Éjszakáról éjszakára azt álmodtam, hogy eltáncoljuk az utolsó táncunkat, a latin táncok királynőjét, a rumbát.
Mígnem egy reggel jött a szikra, de hát miért ne csináljuk meg azt, amit szeretnénk. Nem biztos, hogy másokra kell várni. Ha szeretnél ajándékot kapni és nem ad senki, adjál magadnak. Úgyhogy csináltunk egy gyönyörű szép ajándékot – egy videóklippet - magunknak, amivel felkerült az i-re a pont és a fejünkre a korona.
Én megterveztem a jelmezt, a sminket, a frizurát, és magát a sztorit is. Gyuri állította össze ugyan a koreográfiát, de még abba is engedett beleszólni. Így a legszebb ruhában, a legszebb koreográfiával, a leglátványosabb emeléssel, és a „Nagyon hagyom” című saját dalomra táncolhattam el a saját rumbámat.
Az álmok - néha egy kis újratervezéssel - igenis valóra válthatóak.
Honnan szerzed a fűtőanyagot?
Igazából, az életből. Amikor az élettől kapok olyan dolgokat, amik csodálatosak, és meg tudom őket élni, az energiával tölt fel. Ezt a pluszt csak vissza kell pumpálni az életbe, vissza az embereknek, a környezetednek, a játéknak. Ha ez a körfolyamat megáll, az emberek életéből eltűnik a játék, az emberek lemerülnek, és akkor lesznek enerváltak, depressziósak, szomorúak.
Nem azt mondom, hogy én mindig-mindig 100%-ig lángolok, de amikor, olyan dolgokat csinálok, ami boldogsággal tölt el – ami maga a nagybetűs élet és játék - akkor én mindig energetizálódok, és utána kötelességemnek érzem, hogy ezt vissza is adjam.
Hiszek abban, hogy minden napban a gyönyörűséget kell megtalálni. Elmélyíteni a pillanatot: hogy amikor megfogom a kávéscsészét, akkor azt megérezni, ha megszagolom a gyerekeimet, akkor arra figyelni, ha nem csinálok semmit, akkor meg örülni annak, hogy nézek ki a fejemből.
Egy-két pillanatot elkapok, és ha azok jó, kövér pillanatok voltak és szépek, akkor az már győzelem arra a napra és nyugodtan fekszem le.
Álomország paplanpartján
Hatalmas ágyban alszom együtt a gyerekekkel, és nagyon-nagyon szeretem, amikor egy lábacska vagy egy kezecske, vagy egy odabújó kisgyerek kikandikál a paplan alól.
Csak a tollpaplan a paplan. Ez megmaradt a nagymamám óta. Ott is hatalmas toll dunyhák alá bújtunk, ami valahogy az embernek a méhben töltött állapotát hozza vissza. Borzasztó jó hőtartása és puhasága, amit, azóta is igénylek.
Nagyon szeretek aludni és igen jó alvó vagyok. A „jetlag” számomra nem ismert fogalom, tehát én bármikor le tudok feküdni és megfordulhat velem a nap. És imádok álmodni is, különösen, amikor repülök. Egyszerűen csak nekifutok és a következő képen már csak lépkedek a levegőben.
Nem vagyok egy ezoterikus bubus, de hiszek az univerzum energiájában, amely átjár minket.
Kívülről befelé haladok és kinyílik a világ
A pandémia, a bezártság, ez a világvége hangulat rákényszeríti az embert, hogy más irányokat vegyen. És mindig, amikor az ember a megszokottól egy kicsit eltér, az valami újat hoz, és az új, az mindig jó.
Az ember először tanácstalan. Keres és kaparászik, a sarokba van szorítva, ahonnét nincs más előre csak a befelé. Csöndben kell maradni, meditálni, befelé nézni és akkor az ember el is érkezik egy egészen ismeretlen, gyönyörű univerzumba, ami igazából a legnagyobb kincs a világon. Úgyhogy most ennek a felfedezésében vagyok, és piszkosul élvezem az új dolgokat.
Most parlagon hevernek a tehetségek és ők is csak arra vágynak, hogy valamit csináljanak: úgy hogy most a Frenák társulattal kortárs táncolok, a latin táncok magyar bajnokával, Andrea Silvestri-vel latin táncolok, és eljárok egy világszínvonalú jazz zongoristához, akivel elkezdtünk együtt zenélni, meg jazz standard-eket feldolgozni.
Szóval hihetetlen dolgok jönnek szembe így az emberrel… Akkor, ha nagyon hagyom, s én nagyon hagyom.
